Új lendülettel vágtak neki a szervezésnek

Rendszerint augusztus első vasárnapján és az azt megelőző napokon tartják meg a Málnaszüret Fesztivált Székelyvarságon, amely idén 44. kiadásához érkezett. A nagy múltú esemény piros betűs ünnepként szerepel a helyiek naptárában. Versenyekkel, vetélkedőkkel, kulturális és szórakoztató műsorokkal várják az érdeklődőket.

Háromnapos programmal készülnek idén, új helyszínen, a 44. Málnaszüret Fesztiválra, amelyet augusztus 4–6. között rendeznek meg Székelyvarságon. A szervezők pénteken sajtótájékoztatón mutatták be az idei programot. Tamás Ernő polgármester elmondta, ez az egyetlen rendezvénye a településnek, éppen ezért nagyon fontos a helyieknek, elsősorban nekik, róluk szól, de bárkit szívesen várnak. Tőkés Réka, a Varságért Egyesület vezetője elmondta, idén egyesületük is kivette részét a szervezésből azzal a céllal, hogy átfogják és megmozgassák a lakosságot, bevonva és programot kínálva a gyermekeknek, fiataloknak egyaránt.

– Ez egyfajta hiányosság volt idáig, ezen szerettünk volna idén változtatni és a polgármesteri hivatal segítségére lenni – fogalmazott.

Mint mondta, az elmúlt időszakban a háromnapos esemény három különböző helyszínen zajlott, ami megosztotta a fesztivál egységét, költözködéssel, keresgéléssel telt az idő, ezen is igyekeztek változtatni.

Az első két nap programjait így egy helyen, a település központi részéhez tartozó Gegőék nevű, hatalmas focipályán szervezik, a vasárnapi programot azonban továbbra is a hagyományoknak megfelelően Bolygómezőben tartják.

– Az új helyszín különböző technikai eszközök beszerzésével járt, hiszen ott nincs sem áram, sem színpad, sem épület. Ez egy kicsit megnehezítette a munkát, de a támogatóinknak köszönhetően igyekeztünk mindent megoldani, és bízunk benne, hogy jó lesz – fogalmazott a szervező.

A pénteki napot idén az ifjúságnak szentelik, megszervezik a 9. Góbé kommandót, amely helyismereti, néphagyomány-ismereti játékokból, vetélkedőkből tevődik össze, de lesznek sportversenyek, közönségtalálkozó, este pedig koncert. Szombaton a focié lesz a főszerep, amellyel párhuzamosan gyermekfoglalkozások, kézműves-tevékenységek zajlanak, de fellép a Csemeték néptáncegyüttes is, a nap során pedig kihirdetik a Varságinak lenni jó című esszé- és rajzpályázat eredményeit, amelyet a helyi gyerekek körében hirdettek meg.

– Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy kicsit felrázzuk a rendezvényt, megtöltsük élettel, tartalommal. Negyvennégy év komoly múlt, ezért úgy próbálunk megújulni, hogy bizonyos szinten tartsuk magunkat a hagyományokhoz is

– ismertette Tőkés Réka, a Varságért Egyesület vezetője.

Vasárnap Bolygómezőben, a Küküllő forrása közelében, a szokásos majális hangulatban zárul majd a Málnaszüret Fesztivál.

https://hargitanepe.ro/uj-lendulettel-vagtak-neki-a-szervezesnek