Egyesületbe tömörülve, a közös fejlődésért

Nyolc önkormányzat és Hargita Megye Tanácsa alkotja a Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesületet. Fő céljuk, hogy közös erővel, összefogással fejlődhessenek a települések, kihasználva az országos és EU-s pályázatokat egyaránt.

Az elmúlt években a természetvédelmi tevékenységeken volt a fő hangsúly, a jövőben pedig a turizmus terén erősítenének. Bokor Sándor, Parajd község egykori polgármestere az alapító tagok egyike, 2009-től vezeti az egyesületet, vele beszélgettünk az eddigi tevékenységéről és a jövőbeli tervekről.

Négy önkormányzat hozta létre a Sóvidék Kistérségi Egyesületet 1999-ben, azzal a céllal, hogy közös erővel karolják fel a helyi hagyományok ápolását, a helyi rendezvényeket, és a turizmusban is együtt tudjanak fejlődni közös programok által. A négy településhez csakhamar újak csatlakoztak.
– A szervezeti formának és a közösen elért eredményeknek köszönhetően, amelyek során együtt tudtunk különböző dolgokat megjeleníteni, hangot adni véleményünknek egy adott témával kapcsolatosan, legyen az akár turizmus, hagyományőrzés, kulturális programok, saját arculat kialakítása, a bővítés mellett döntöttünk – kezd bele az egyesület történetének ismertetésébe a Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesület elnöke. Bokor Sándor neve az alapító tagok között szerepel, Parajd község egykori vezetőjeként, 2009-től pedig ő irányítja az egyesületet. Elmondta, hogy a négy sóvidéki település, Szováta, Parajd, Korond és Farkaslaka mellett csatlakozott az egyesülethez 2010-ben további négy önkormányzat és Hargita Megye Tanácsa. – Egy közös határozat alapján csatlakozott Oroszhegy, Székelyvarság, Zetelaka és Fenyéd község is hozzánk, valamint a megyei önkormányzat, így alakult ki a ma is létező kilences tagság. Az új tagok miatt került bele a Hegyalja elnevezés is az egyesület nevébe, és azóta Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesületként tevékenykedünk – részletezte Bokor Sándor. Kiemelte, Hargita Megye Tanácsa, Borboly Csaba elnökkel az élen, aktív tagja és résztvevője az egyesületüknek.

Uniós pályázatok, gondnoki státus

Bokor Sándor elmondta, a kezdetekben a pályázati lehetőségek felkutatása volt a fő tevékenységük, ahogy azonban teltek az évek, ők is egyre több tapasztalatra tettek szert, és az EU-s csatlakozás után, azaz 2007-et követően EU-s pályázatok keresésébe is belevágtak, hogy ezáltal is fejlesztési lehetőségeket találjanak a kistérség számára.
– Olyan pályázatokat kerestünk, amelyek a kistérség tevékenységével összhangban vannak, például helyi értékek, turizmus, helyi vonatkozású rendezvények stb. Európa a polgárokért néven találtunk egy programot 2010 körül, és annak keretében nyújtottunk be pályázatot kétszer is sikeresen – ismertette Bokor Sándor. Elmondta, pályázataik során 25-25 ezer eurós összegeket sikerült lehívniuk, ami sokat jelentett a kistérség településeinek, hiszen a kapott pénznek köszönhetően a települések sajátságos életviteli formáit tudták bemutatni, de a kapcsolathálók bővítésében is jelentős szerepet játszottak, határokon innen és túl.
Egy időre a Sóvidék-Hegy­alja Kistérségi Egyesület elnyerte a gondnok szerepét a környezetvédelmi minisztériumtól néhány természetvédelmi területre, így a parajdi sóhát, a korondi Csigadomb és a fenyőkúti tőzegláp felett is bábáskodtak. Nemcsak a területek védelme, hanem az infrastruktúra kiépítése, annak karbantartása is a feladataik közé tartozott.
– Hargita Megye Tanácsa is aktívan bekapcsolódott, turistaútvonalakat hoztunk létre, felújítottuk a már meglévőket a parajdi sószorosban, majd a megközelíthetőség kiépítésén dolgoztunk a korondi Csigadombon meg a fenyőkúti tőzeglápnál egyaránt. Ezzel is bővült a tevékenységi körünk – részletezte Bokor Sándor.
2019 végén 2,5 millió lej értékű pályázatot nyert a kistérség, partnerségben egy Kovászna megyei természetvédelmi egyesülettel. A nagy értékű pályázat célkitűzése a korábban említett három természetvédelmi terület továbbfejlesztése, védelme volt.
– A pályázat értelmében három éven keresztül dolgoztunk a három területen, a megközelíthetőségen, pallókat, kerítéseket építettünk, tájékoztató táblákat, irányjelzőket helyeztünk ki, padokat, hogy megpihenhessenek az odalátogatók. Úgy gondolom, jó dolgot sikerült megvalósítanunk, ami a turisták számán is látszik – közölte az egyesület vezetője. Hozzátette, a pályázat két települést érintett a kilencből, de mivel visszatérítendő összegről volt szó, ezért nem ment senkinek a kárára. Elmondta, mindenki számára érthetetlen módon a környezetvédelmi minisztérium országszerte visszavonta a korábban kiadott gondnoksági státusokat, így az egyesülettől is megvonták ezt a jogot. – Nem tudjuk, mi lesz a sorsuk ezeknek az értékes természetvédelmi területeknek, hiszen nem nagyon van gazdájuk – mondta.
A pályázatot sikeresen lezárták, de még öt évig, a monitorozási idő alatt figyelniük kell a területekre, hogy mi és hogy zajlik rajtuk.

Tavalyi eredmények és jövőbeni tervek

A Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesület minden tagjának, a részt vevő önkormányzatoknak megvan a maga évi kulturális, hagyományőrző, turistákat vonzó rendezvénye. Ilyen például Szovátán a Tökfesztivál, Parajdon a Töltöttkáposzta-fesztivál, Korondon a kerámiavásár, Farkaslakán a Sze­nes Napok, Oroszhegyen a Szilvanapok, Varságon a Mál­naszüret-fesztivál, és e rendezvények szervezésében, lebonyolításában, anyagi segítségnyújtással is részt vesz a kistérségi egyesület. Bokor Sándor elmondta, a pályázati pénzek mellett, amelyek bővítik a büdzsét és a tevékenységi köröket, a saját tagsági díjaiból gazdálkodik az egyesület.
– Két év kihagyás után tavaly, azaz 2022-ben minden rendezvényt sikerült megtartani mindenhol, és ugyanezt tervezzük idén is, ha nem is lesznek éppen olyan nagy volumenű rendezvények, mint amilyenek tavaly voltak. A két évből megmaradt pénzt tavaly felhasználtuk, így idén már csak az idei keretből gazdálkodhatunk – közölte.
Tavaly ugyanakkor egy országos pályázatban is részt vett a kistérség, amely a kerékpárutak kiépítését célozta. Hargita, Maros és Kovászna megye közösen pályázott, ezúttal sikertelenül.
– Nyomvonalak kijelölésében vettünk részt, kerestük annak lehetőségét, hogy a három megye szövetsége és ezen belül mi is eredményeket érjünk el. Sajnos az elbírálásnál nem sikerült elég pontot szerezni – ismertette. Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy nem mondtak le a bicikliutak kiépítésének tervéről, hiszen ez a fejlesztés az egyesülethez tartozó önkormányzatok hasznára válna, és nagyon fontos lenne.
Ugyancsak az elmúlt évben egy turisztikai ismertető kisfilmet is készítettek, amelyet idén tesznek közzé a különböző közösségi oldalakon és más felületeken.
– A kisfilmben a Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesülethez tartozó településeket, azok fontosabb látnivalóit mutatjuk be, benne van minden, ami érdekes, értékes lehet az idelátogatóknak – mondta. Kiemelte, hogy e településeknek a fő tevékenysége a turizmus, ez az egyik alappillére, amelyre alapozni lehet.
A Sóvidék-Hegyalja Kistérségi Egyesület fő célja a továbbiakban is, hogy olyan pályázati lehetőségeket kutasson fel, amelyek tagjai javát szolgálják. Újabb programokban kívánnak részt venni, illetve kiemelt fontosságú továbbra is, hogy a segítségükre legyenek, támogatni tudják a kistérséghez tartozó önkormányzatokat.
– Új programokat keresünk, hogy a kitűzött céljainkat minél nagyobb arányban meg tudjuk valósítani – nyomatékosított az egyesületvezető.

 

https://hargitanepe.ro/egyesuletbe-tomorulve-a-kozos-fejlodesert